Ugrás a tartalomra

Budakeszi, Grandits-féle Casino és Kávéház, majd Ruzicska Otthon

dave küldte be July 8, 2014 időpontban
Hely/kategóriák

A Grandits kávéház Budakeszi egyik legrégebben alapított vendéglátóhelye volt. Az alapítóját, Grandits Józsefet már az első, 1889-es kamarai összeírás is felsorolja a településen adót fizető kávékimérők („kávésok”) között. A működéséről kevés információ maradt fenn. A kávéház a Budakeszin nyaraló és kiránduló fővárosi közönség igényeit kívánta kielégíteni, így főleg nyáron volt nagy forgalma. Megszűnése után a Ruzicska szálloda, étterem kávéház és tánciskola működött ezen a helyen. Ekkor már kádfürdő és egy palánkkal körülvett hideg vizes medence is volt itt. A tánciskola az erdő szélén árnyas gesztenyefák alatt volt kialakítva.

Cím

Budakeszi Szarvas köz
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok